SZÜLÉSFELKÉSZÍTŐ • Gáborjáni Réka

Mivel első gyerekeim ikrek voltak, mindig is izgatott a méhlepény.

Mi is a mese? Amikor a megtermékenyült petesejt kalandos, a petefészek vezetéken keresztül vezető útjáról végre megérkezik az anyaméhbe, kényes borsószem-királykisasszonyként forgolódik jobbra-balra, keresve a legmegfelelőbb helyett a beágyazódásra… Amikor ez megtörténik, egy másik csoda zajlik le: ugyanannak a petesejtnek a méhfal felé eső oldalából lesz a méhlepény, a másik feléből pedig a gyerek.

Ugyanabból az egyből lesz kétféle más.

Én ezt ikres anyukaként nem tudtam másként értelmezni, mint hogy a lepény (önmagában egy hihetetlenül intelligens szerv!) a gyerekek “ikere” (ahogy később megtudtam régi magyar nevén a “mása”, a másikja).

Hát íme egy kép. Gyönyörű! Így néz ki, amikor háborítatlanul születik meg… Már érthető, miért fa alá ültették. Régi magyar neve (“mása”) azt az ősi bölcsességet tükrözi, hogy a méhen belüli gyerek életében legelőször az egységtudatot ezzel a szervvel éli meg… Nem mindegy, hogy hogyan válik el tőle…

Idézek (sajnos a forrás homályos, hozzám is ismerősön keresztül jutott el)

“Az élet fája”

Gyönyörű képződménye a természetnek a méhlepény, amelynek mintázata a baba felől leginkább egy fára hasonlít. Talán nem véletlen, hogy a világ egyes kultúráiban elterjedt népszokás, hogy a baba érkezésének tiszteletére fát ültetnek és a csemete alá a placentát is elhelyezik. Széles körben gyakorolják ezt Ausztráliában, Új-Zélandon, Hawaion vagy éppen Malajziában, sokszor a kórház maga teszi fel a kérdést a nőnek, óhajtja-e hazaszállítmányozni a funkcióját vesztett szervet.
Maori nyelven egy ember otthonát ugyanaz a szó jelöli, mint magát a méhlepényt, ezzel is jelezvén, az ember ott van otthon, ahol az egykor őt tápláló szervből egy másik élőlény hajtott ki. A méhlepényt sok kórházban nem szívesen adják oda az embernek, ha ilyen igényünk van, azt feltétlenül jeleznünk kell, s a rosszalló pillantásokra is jó, ha felkészülünk, annak ellenére, hogy alap emberi joga minden anyának, hogy maga döntsön méhlepénye sorsáról.

A következő gondolatokat pedig a Lótusz születése blogon találtam, és nagyon örültem neki! Majd egy másik írásomban ezekre kitérek, több gondolatom van ezekről a hagyományokról. Sajnálom, hogy sok közülük babonának számít ma: valójában arról van szó, hogy ezek ősi, női energetikai megfigyelésekre alapultak, de ez a tudás az idő homályába és feledésbe merült, ami pedig megmaradt, az babonaszerű berögzültségekké silányult. Pedig, pedig… De ezekről bővebben szoktunk beszélgetni a Női csoportjaimban is. De ígérem, itt is megosztok erről némi tanítást hamarost. 🙂

“Hagyományok Magyarországon”

A Magyar Néprajz VII. kötetében – Népszokások, néphit, népi vallásosság – sok érdekességet olvashatunk. Elődeink kiemelkedő szerepet tulajdonítottak a terhesség időszakának, amitől a mágia sem maradt távol. Az anyák önmaguk és magzatuk védelme érdekében mágikus erejű és szentelt tárgyakat viseltek, vagy ágyukba helyezték azokat. Például villámsújtott fa szilánkját, nyírfaág darabját, tömjént, fokhagymát.

Számos vidéken a terhesség ideje alatt heti négy alkalommal böjtöt tartottak a szülő nők védőszentjei tiszteletére. A terhes nő tisztátalannak számított, akárcsak a gyermekágyas vagy a menstruáló nő. Tilos volt főznie, varrnia, palántáznia, befőznie, savanyítania, szemetet kivinnie, söpörnie, tésztát kevernie. Tilos volt dagasztania – nehogy keletlen legyen a kenyér -, tilos volt vizet húznia a kútból – nehogy a kút férges legyen, a víz pedig tisztátlan -, tilos volt kijárnia a házból vagy a portáról – nehogy jégverés érje a határt.

Azon már végképp mosolyogtam, amikor azt olvastam, hogy a gyermekágyas nő 6 hétig csak patkós csizmában járhatott. A szülés szerencsés lefolyását is számos mágikus esemény kísérte. Olyanok, mint fiók, ajtó nyitogatása, lakat kizárása, üvegbe belefújás, szentelt amulettek használata, tömjénnel füstölés, a férj általi harang meghúzás, és az anya behintése szenteltvízzel. Tilos volt a szülő nő ágyának a szomszéd felé eső fal mellé helyezése, de tilos volt a beszéd is szülés alatt.

Azt tartották, hogy a születendő gyermek nemét, tulajdonságait, életsorsát, szerencséjét már a szülők házasságkötési rítusa befolyásolja. Fontos volt minden, ami a csecsemő életében először történt. Borral mosták le arcát, hogy piros arcú legyen; imakönyvet érintettek hozzá, hogy vallásos legyen; subára fektették, hogy göndör hajú legyen; kezébe pénzdarabot adtak, hogy takarékos vagy gazdag legyen; tűt, kalapácsot és egyéb szerszámokat adtak neki, hogy ezek használatában ügyes legyen. Első fürdetéskor tojást ütöttek a fürdővízbe, hogy a gyermek szép legyen; a lányok fürdővizébe férfigatyát tettek, hogy sok kérője legyen; lúdtollat, hogy „könnyű élete” legyen. Rontáselhárító céllal a fürdővízbe köptek, a pólyakötőbe vagy a pólya alá fokhagymát helyeztek. Gyermekágyas időszakban az anya újszülöttjével lefüggönyözött díszágyban feküdt – jelképezve a tisztátalanságot, de egyúttal védelmet is adott. Másik anyának nem volt szabad a gyermekágyas előtt átnyúlnia vagy ágya szélére ülnie, mert ezzel elvihette az anyatejet.

A gyermek életében az egyéves kor jelentette az élet legkockázatosabb időszakaszának végét. Ebben az időszakban a kisgyermeket ha átlépik, nem nő meg; ha tükörbe mutatják megvakul; ha bölcsőjét üresen ringatják, meghal – ha másik gyerek ringatja, kettőjük közül valamelyik meghal. Tilos volt egy éves korig a gyermek haját, és körmét levágni, mert hazug és tolvaj lesz. A Magyar Néprajz továbbá arról is említést tesz, hogy a burkot, méhlepényt, és köldökzsinórt mágikus tárgyként kezelték. A köldökzsinórt összecsomózva eltették, és 7 vagy 12 éves korban kioldatták azt a gyerekkel – ha sikerült kioldania, azt mondták ki, hogy valamilyen többlettudása lesz. Burokban születés esetén a megszárítva eltett magzatburkot zsebben vagy más módon hordták védő hatása miatt.”