Azok a testérzetek, melyekkel a vajúdás és a szülés során találkozol majd, és melyek segítségével tested, mint egy szirmait bontogató virág megnyílik, ne tagadjuk, fergeteges erejűek! Bíróképességednek olyan határterületeire kalauzolnak majd el, melyekről még elképzelni se tudtad, hogy léteznek — különösképp nem saját magadon belül. Ezek az érzetek a fájdalom és a gyönyörközeli spektrumon belül sokfélék: az eksztatikus transzélménytől, a kivárásos, pihenő időszakokon keresztül a sötét mélypontokig sok mindennel találkozhatsz majd e csodálatos belső utazás és kaland során.
A szülés testi folyamatai nem állnak tudatos kontroll alatt. Ha a fejed tetejére állsz is, a tested akkor is megszüli azt a babát! Szervezetünk egy oxitocin nevű hormont bocsát ki, mely beindítja a méh kontrakcióit. És ahogy a méhösszehúzódások erősödnek egész tested fiziológialilag is csatlakozik az elképesztően intenzív testmunkához. Agyad endorfint, vagyis ún. boldogsághormont termel, mely segítségével testedet igyekszik ellazítani és a fájdalmat csökkenteni. (Érdemes bíznod ebben, mert nagyon hatékony fájdalomcsillapító, mely ráadásul gyermeked is stimulálja, nem úgy, mint a más külsőleg bevitt gyógyszerek.) Ugyanezek a hormonok lecsendesítik az agy racionális, gondolkodó részeit, és az ősi, ösztönös részeid hívják munkára. Ennek, és még egy másik, a relaxin, nevű, ellazító hatású a hormonnak kiválasztása egyébként a terhesség teljes időszaka alatt zajlik, folyamatosan készítve fel a kismamát a szülésre. (Mellesleg a jóga bizonyítottan stimulálja az endorfin és a relaxin termelését, ezzel is természetes módon járulva hozzá a szervezet felkészüléséhez.)
Érzelmi szempontból a legjobb, amit a vajúdó kismama tehet az az, hogy igyekszik teljes nyitottságával a szülés folyamatai felé fordulni. Add meg magad, ez nem az ellenállás ideje, és hidd el, hamarabb és szebben zajlik az egész szülés, ha ezt sikerül lelkileg megvalósítanod. A szülésnek van “művészete”: lazulj el és bízz a testedben, engedd el gondolataid, nincs szükséged most rájuk! Tapasztald meg, lehet azt is élvezni, ha nem tudod, mi történik a következő pillanatban! És ha még egy ici-pici kitartásod és türelmed is marad mindezek után, biztos lehetsz benne, várva várt babádat nagyon hamar a kezedben tarthatod!
A jóga nagyon sokat segít mindebben. Megtanít arra, hogy távolítsd el magad saját gondolataid (racionális éned) néha zavaróan jelen lévő “zajától”, hogy arra fókuszálj, amit a testedben érzel.
- A jóga testfókuszú, koncentrációs gyakorlatai során tapasztaltak nagyon hasonlítanak ahhoz az elengedés-átadódás élményhez, amire a vajúdás során szükséged van. A rendszeres jógázással már várandósságod idején erősítgetheted, építgetheted azt a tudásod, mellyel a szüléskor ellazulhatsz és megtanulhatod elfogadni a szülés rajtad túlmutató erejét.
- A légzőgyakorlatok és a légzésmeditációk segítségével megtanulhatod légzésed természetesen folyni hagyni, belső ritmusát tudatosítani. A jógalégzésnek semmi köze a Lamaze-féle tudatosan kontrollált légzéstechnikához. Semmit nem kell memorizálni! Inkább arról van szó, hogy azt erősíti meg benned, hogy ne a fájdalmak hatására változzon légzésed, hanem a légzéseddel befolyásolhasd a fájdalomérzeted, illetve annak szubjektív megélését. A jóga során a légzőgyakorlatokat gyakran mozgás közben végezzük. A szüléskor is hatalmas mélyizom mozgásokkal fogod harmonizálni a légzésed.
Mindezzel együtt félreértés ne essék: nincs olyan “csodalégzés”, mellyel elkerülhetjük a fájdalmakat! De: az észlelésmódunk, a tudatállapotunk finom megemelése segít egy részük elengedésében: segít, hogy ne görcsöljünk be a testünk más részein, és hogy (mint magát a lélegzetet is) hogyan engedjük be, majd hogyan engedjük el magunktól a fájást (mert paradox módon, a fájdalmainkhoz gyakran ragaszkodunk).
És nem utolsó sorban: a légzőgyakorlatokkal csodálatos módon pumpáljuk babának az éltető oxigént, mert hogy arra neki is hatalmas szüksége van utazása során! Enni kettőre nem kell (ahogy azt gyakran javasolják), de lélegezni feltétlenül lehet! - A jóga testgyakorlatai pedig a medencekörnyéki izmokat és méhtartó szalagokat erősíti és rugalmasítja, és a jóga segítségével begyakorolhatod a kényelmes szülési testhelyzeteket is. A progresszív relaxációs gyakorlatok pedig nemcsak ott helyben segítenek ellazulni, de a szülés lényegesen intenzívebb testérzetei közepette is segítenek majd fókuszban maradni.
A testedet holisztikus testgyakorlás által tájékoztatni, felkészíteni arról, mit is kell csinálnia jóval hatékonyabb, mint ezt pusztán információkra alapozva, mentálisan, fejben tanulva megtenni. Elárulhatom: semmire, amit a szülésről olvastál, hallottál, tanultál nem fogsz emlékezni vajúdás közben. De a tested igen! De csak akkor lesz módja erre, ha foglalkoztál, kapcsolódtál, “beszélgettél” vele várandósságod hetei alatt is!
Te és a tested: jógázzatok hát együtt!